Nincs más hátra - túra, mászó és katonai hátizsákok összehasonlítása

Nincs más hátra - túra, mászó és katonai hátizsákok összehasonlítása

frissítve

A hátizsák az egyik legfontosabb és legszélesebb körben használt túra, outdoor felszerelés, hiszen bárhova mész, ahol fontos, hogy mindkét kezed szabad maradjon, akkor az egyik “kézenfekvő” megoldás a hátizsák. Nemcsak az emberi anatómia emeli ki a többi lehetséges megoldás közül, hanem az emberi szokások, viselkedés és a természettel való viszony is.

Előre mozgunk, a szemünk elől van, a karunk mozgástartománya is elsősorban a testünk előtti térben jelenik meg. Előre tudunk hajolni, a hátrahajlás eleve korlátozott a gerincoszlop felépítése miatt. És még lehetne sorolni…

Ha már hátizsák, akkor nem mindegy, hogy milyen a felépítése, az elosztása, a lehetőségei. Ahogyan az sem mindegy, hogyan hordod, hogyan pakolod meg, hogyan használod. Cikksorozatunkban ezekről a kérdésekről írunk.

Első cikkünk a hátizsákok típusait veszi sorra, hasonlítja össze, bár a lehetőségek száma hatalmas, mégis megpróbáljuk azokat az alapelveket szem előtt tartani, amely minden túrázónak, a terepen járó embernek fontos. Az egyik szűkítés az, hogy a gyalogos közlekedésre koncentrálunk, a kerékpáros, evezés, motoros,... kérdéseket nem tárgyaljuk.

Add a comment
Edge Tactical Dragon Fire szemüveg

Edge Tactical Dragon Fire szemüveg

frissítve

A Dragon Fire sorozat az Edge Tactical Safety Eyewear ballisztikusan bevizsgált, hármas karcmentes bevonattal ellátott, különleges körülmények közé tervezett szemüvegei.

Két típust teszteltünk: a vörös "Tiger Eye" és a színezett G-15 polikarbonát lencsével gyártottakat. Mindkettő "military standard" minősítésű. A tesztelést futás, túra, bushcraft, kerékpár, triatlon és hétköznapi használat mellett végeztük.

Add a comment
Túra felszerelések és használatuk

Hátizsák és felszerelés összeállítás túrázáshoz - mikor mit vigyünk és mit ne (1. rész)

A túrázás, erdőjárás nagyon sokféleképpen veszi igénybe az embert és a felszerelést. Szeretnék segítséget adni ahhoz, hogy milyen típusú túrához, milyen felszerelést érdemes bepakolni a zsákunkba vagy kivenni a holmijaink közül. A téma sokrétűsége és az egyéni igények változatossága miatt nem lesz, nem is lehet teljes a lista. De a tapasztalatokon és a gyakorlaton alapuló tanácsok biztosan sok segítséget adnak egy helyzetben.

Add a comment
HAIX Nepal Pro bakancs

Haix Nepal Pro Desert bakancs teszt

Mi a különbség egy túra és egy katonai bakancs között? A Haix Nepal Pro segítségével ebben a tesztben erre a kérdésre is keresünk válaszokat, figyelembe véve, hogy mindkét kategóriában nagyon sokféle különböző igényre készülnek cipők, így nem lehet éles határt húzni közöttük. A túra célú felhasználás oldaláról kezdtük a tesztet...

(a HAIX Nepal Pro bakancs egyik változata félig-meddig a Magyar Honvédség hivatalos lábbelije, de a teszt ettől a ténytől függetlenül született)

Add a comment
Mardingtop túra / taktikai hátizsák teszt 2020

MARDINGTOP 65 taktikai, túra és bozótmíves hátizsák teszt

Kiváló túrazsák, kifejezetten bozótjáráshoz, nehéz terephez. Kiemelkedően jó tervezés, a kisebb és nagyobb részletek minőségi kivitelezése, számtalan apróság, ami a használhatóságot nagymértékben növeli. A zsák rendelkezik egy MOLLE rendszerrel, amellyel további kiegészítők felhelyezésére van lehetőség. A Mardingtop 65 hátizsák a tesztek során nagyszerűen helyt állt, egészen szélsőséges körülmények között is. Mégsem teljes értékű taktikai felszerelés!

Add a comment
mil-Tec softshell 3rd generációs kabát

MIL-TEC Softshell 3. generációs outdoor, taktikai dzseki teszt

Könnyű, három évszakos kabát, sok hasznos funkcióval. A dzseki és a kabát között lehetne definiálni, erősebb és komplexebb, mint egy dzseki, de könnyebb, kényelmesebb, mint egy kabát. Erős, mérsékelten szél és vízálló anyagból készült, ez meghatározza a hordhatóságát is. Nem túl hideg időben, közepesen erős szélben nyújtja a legjobb teljesítményt, de meleg időben is jól használható, hiszen több helyen is lehet szellőztetni.

Add a comment
Mil-Tec Teesar 100 hátizsák

Mil-Tec Teesar 100 military / túlélő hátizsák teszt

Október végén sikerült szert tennem egy igazi különlegességre, a Mil-Tec cég Teesar 100 hátizsákjára, amely minden szempontból figyelemre méltó. Öröm volt kézbe venni, de még nagyobb öröm volt használni. A címben szereplő jelzők talán furának hathatnak egy hátizsák esetében, de hamar kiderül, hogy miért nem „egyszerű” túrazsákról beszélünk.

Add a comment

Ajánlott tartalom

Somogyi Imre - „Kertmagyarorsz...
2026.jan..28 18:31 Somogyi Imre - „Kertmagyarország apostola”

Egy olyan különleges esemény történt velem 2025 nyarán, ami egészen mostanáig érlelődött bennem, ezért csak most írok róla. Éppen egy  [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Az online szerencsejáték mentá...
2024.júl..04 06:13 Az online szerencsejáték mentális hatásai

Az online szerencsejáték szolgáltatások térnyerésével bizonyára benned is felvetült a kérdés, hogy mégis milyen kihatással van az online  [ ... ]

Hirek, érdekességekRészletek
66 éve Arlene Pieper Stine let...
2025.aug..17 12:41 Arlene Pieper Stine - Pikes Peak Marathon

Az ismert történettel ellentétben nem Kathrine Switzer volt az első hivatalosan is maratont teljesítő nő, hanem Arlene Pieper Stine,  [ ... ]

Hirek, érdekességekRészletek
Free Joomla templates by Ltheme