Túledzettség és az immunrendszer

Az megnövekedett edzésterhelés veszélyei a betegségekkel, fertőzésekkel szemben

frissítve

Dr. David Nieman, az Appalachian State University teljesítménykutató tanszékének vezetője nyilvánosságra hozta legújabb kutatásainak eredményét. Ezek szerint a túledzettség, az edzéskényszer miatti stressz hatására az immunrendszer annyira legyengülhet, hogy szinte bevonzzuk a betegségeket.

Dr. Nieman a következőképpen foglalja össze a kutatások eredményét:

Az immunrendszer ellenállóképessége megváltozik a hosszabb ideig tartó nehéz erőfeszítés után. A megváltozott immunitás ezen „nyitott ablaka” alatt (amely a mérésektől függően 3 és 72 óra között tarthat) a vírusok és baktériumok könnyebben a szervezetbe kerülhetnek, növelve a szubklinikai és klinikai fertőzés kockázatát. A kutatók azonban még nem jutottak biztos eredményre annak bizonyítására, hogy azok a sportolók, akik a legszélsőségesebb edzés utáni immunszuppressziót mutatják, az a következő 1-2 hét alatt fertőzést kapnak, de statisztikailag erősebb a megfertőződés veszélye.[1]

Amit tehetünk ez ellen

* kielégítő táplálkozás, gyümölcs napi háromszor, leginkább a honos, minél tarkább gyümölcsök fogyasztása
* fontos a napi zöldségbevitel, legfőképp a zöld színű zöldségek erősítik az immunrendszert
* gyakori kézmosás: 20 másodpercnél tovább tartson, ha száraz készítményt használunk, az alkoholtartalma legyen magasabb 60 százaléknál
* az influenzavírusok 18 óráig élnek a különböző tárgyak felszínén, ha van rá mód ezeket fertőtleníteni, tegyük meg
* egy kemény edzést követően 72 órával válunk a legvédtelenebbé a vírusokkal szemben, vagyis adjunk magunkat időt a regenerálódásra, a nagy intenzítású edzéseket kövesse regenerálódásra szánt idő
* mindennek az alapja az alvás, a felmérés szerint aki napi hét óránál kevesebbet alszik, védtelenebbé válik a vírusokkal szemben
* figyelni kell a szervezet jelzésére: a magas nyugalmi pulzusra, arra, ha nincs kedvünk edzeni, ha folyton éhesek vagyunk, ilyenkor muszáj pár napra leállni és megadni a szervezetnek azt, amit kíván!

Még kutatás alatt lévő területek

A cikk folytatódik a hirdetés után...

A táplálékkiegészítők, elsősorban a cink, a C-vitamin, a glutamin és a szénhidrát hatását a tartós testmozgás akut immunválaszára még vizsgálják az állóképességű sportolóknál, de erős összefüggés sejthető az immunrendszer ellenállóképessége és a megfelelő táplálkozás között. A C-vitaminnak és a glutaminnak szentelték a legtöbb figyelmet eddig, ám az adatok még nem egyértelműek.

A leglátványosabb eredményeket a szénhidrátokkal kapcsolatban tárták fel! Az erős edzés, kimerítő fizikai/szellemi tevékenység utáni szénhidrátbevitel erőteljesen csökkentette a szervezet legyengülését, a fertőzés kockázatát.

A szénhidrátok bevételével magasabb plazma glükózszintet, csökkentett kortizol és növekedési hormon választ, a vér immunsejt számában kevesebb perturbációt, alacsonyabb granulocita és monocita fagocitózist és oxidatív burst aktivitást, valamint csökkent cytokin választ[2][3] adnak. Még teljes bizonyításra vár, hogy a szénhidrát-kiegészítés csökkenti-e a fertőzések gyakoriságát a fárasztó testmozgás utáni gyógyulási időszakban.

 Forrás: [1] https://link.springer.com/ | [2] https://www.news-medical.net/ | [3] https://www.verywellhealth.com/ | Fotó: wikipedia.org

 

Ajánlott tartalom

Az örökös hős Rick Hoyt emléké...
2023.máj..24 12:03 A Team Hoyt szobra a Boston Maraton startjának közelében - Hopkinton, Massachusetts

„A Hoyt család mély szomorúsággal jelenti be, hogy ma reggel szeretett testvérünk és nagybácsink, Rick Hoyt 61 éves korában elhunyt l [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Gondolatok a háborúról, a honv...
2023.jan..18 11:06 retired Brigadier General Huba Wass de Czege

Az elmúlt napokban egy szakmai cikkhez gyűjtöttem anyagot () és ennek [ ... ]

Blog, naplóRészletek
Rejtett, de fontos természetjá...
2023.aug..30 14:54 Socks Tricks And Tips terepsport

Terepfutás, ultrafutás, kalandtúrák, túlélő túrák, katonai kiképzés… sok-sok gyaloglás, súlyok cipelése, változó és néha nagyon sz [ ... ]

Felszerelés tesztek, tapasztal...Részletek
A túra és sport zokni viselés ...
2023.júl..28 15:56 A túra és sport zokni viselés kérdései, problémái és azok megoldása 1. rész

Gyakran úgy tűnik, hogy az egyre fejlettebb technológiák használata mellett az emberek elvesztették az alapvető ruházat, esetünkben a zokni m [ ... ]

Felszerelés tesztek, tapasztal...Részletek
Free Joomla templates by Ltheme