„A Hoyt család mély szomorúsággal jelenti be, hogy ma reggel szeretett testvérünk és nagybácsink, Rick Hoyt 61 éves korában elhunyt légzőszervi komplikációk miatt. Mint azt sokan tudják, Rick apánkkal, Dickkel együtt több mint 40 éven át ikonok voltak az országúti futásban és a triatlonvilágban. Fogyatékkal élő emberek millióit inspirálták arra, hogy higgyenek magukban, célokat tűzzenek ki és rendkívüli dolgokat érjenek el. Rick úttörő volt az oktatásban és az iskolai életben is. Édesanyja, Judy Hoyt megváltoztatta a törvényeket, amelyek lehetővé tették, hogy fia fogyatékkal élő társai mellett tanuljon. Családjának összetört a szíve, és időt kér a gyászra, és megosztja a részleteket, amint elérhetővé válnak. ”
"Ami a korábban tervezett Dick Hoyt Memorial "Yes, you can" országúti versenyt illeti, - amely most szombaton, május 27-én, Hopkintonban 10:00 órakor kerülne megrendezésre - napokon belül döntünk, hogy az még szombaton lesz-e megtartva, vagy elhalasztjuk egy későbbi időpontra."
Dick és Rick Hoyt apa-fia duó több mint 1000 állóképességi versenyt teljesítettek világszerte, köztük 247 triatlont. Ezekről írtam összefoglalót Dick Hoyt 2021 évi búcsúztatójában.
Két idézetet kiemelnék onnan:
Dick egész élete példáz. Kérdezték tőle, mit javasol egy apának? Ezt válaszolta:
Azt tanácsolom nekik, hogy neveljék a gyermekeiket. Olyan sok család van, amelynek gyermeke van, de nem figyelnek rájuk, nem törödnek velük. Nem játszanak velük! Nem keresnek velük élményeket. Ez a legnagyobb hiba, amit egy szülő, egy apa elkövethet. A legtöbb családban annyira a munka van a középpontban, hogy a gyermekekről meg is feledkeznek.
És végül az igazi pozitivitás, szintén Dick szavaival:
Középiskolában a futballcsapat kapitánya voltam, a későbbi feleségem pedig a cheerleaderek vezetője. Mi voltunk az álompár sokak szerint. Meg is házasodunk fiatalon, én 20 éves voltam, ő pedig 19. Olyanok voltunk, hogy csak..., boldogok voltunk, hogy hamarosan gyermeket vártunk. Reméltük, hogy fiú lesz. Erős, magas, jóképű és nagyszerű sportoló. És képzeld csak, mi történt? Pont ilyen fiúnk van!
Maratonok, Ironmanek... összesen több, mint 1000 verseny, ebből 72 maraton és 6 teljes Ironman!
Aki futott már maratont (vagy akár félmaratont) az tudja, hogy 3 óra alá bemenni hatalmas teljesítmény. Aki futott már babakocsival az tudja, mennyivel nehezebb úgy futni, hogy közben egy 8-10 kg-os gyermeket kell tolni. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy Rick Hoyt 45-50 kg-os, a speciális kocsi sem babakocsi súlyú, akkor még elképesztőbb, hogy a TEAM HOYT több alkalommal is futotta 3 óra alatt a maratont, a legjobb idejük 2:40:47!
A páros 1977-től kezdve került a médiába és rövidesen a magazinok címlapjára az állóképességi sportok világában, miután Dick tolószékben kezdte tolni Ricket a helyi országúti versenyeken. Rick, akit születéskor agyi bénulással diagnosztizáltak, mind a négy végtagja lebénult, számítógépet használt a kommunikációhoz.
„Apa, amikor futunk, úgy érzem, eltűnik a fogyatékosságom” – Rick egyik híres, sokat idézett mondata példa lehet mindenki számára.
Együtt azt a küldetést vállalták, hogy minél többet versenyezzenek, bizonyítva ezzel a család, a szeretet, az önfeláldozás és a sport csodáját. Világszerte több mint 1000 állóképességi versenyt teljesítettek, köztük 247 triatlont.
A leghíresebb eset, amelyről csodálatos film is készült, a Hawaii Ironman, ahol ők ketten voltak az első kerekesszékes csapat, akik 1989-ben (és utána több alkalommal) versenyeztek.
Mindketten az állóképességi sportot használták az elfogadás és a befogadás kifejezőeszközeként. A fogyatékkal élő sportolókkal kapcsolatos felfogás megváltoztatása mellett Rick édesanyjával, Judyval együtt dolgozott azon, hogy megváltoztassák az oktatási törvényeket, hogy Rick nem fogyatékkal élő társai mellett tanulhasson. Speciális pedagógiai diplomát szerzett a Boston College-ban, majd alma materében dolgozott, és segített kommunikációs technológiák fejlesztésében fogyatékkal élők számára.
2008-ban a Team Hoyt bekerült az Ironman Hírességek Csarnokába. Az ESPY-n Jim Valvano Perseverance Award díjjal, valamint egy bronzszoborral is kitüntették őket a Boston Marathon rajtvonalához közel, amelyen 1981 és 2017 között többször is indultak.
„Rick Hoyt sok tekintetben úttörő volt” – mondta Bob Babbitt, aki versenyzési éveik során sokszor foglalkozott a Team Hoyttal. „Csodálatos édesapjával, Dickkel együttműködve mindketten megmutatták minden kételkedőnek, hogy mi lehetséges, miközben megosztották a maratoni és az Ironman célvonalakhoz vezető utat világszerte. Rick számára ez a következő sportoló inspirálása volt, akinek elmondták, mit nem tehet. Rick szerette az életét, amikor megmutatta nekik, mire képesek.”
A Boston maraton mindig is központi szerepet jáétszott az életükben, 36-szor teljesítették közösen.
„Rick Hoyt mindig a Boston Marathon ikonja lesz, és a Hoyt csapatát meghatározó „Yes, you can” mentalitás megszemélyesítője” – áll a Boston Athletic Association közleményében. „Szerencsések vagyunk, hogy Ricket barátunknak, mentornak, úttörőnek és a Boston Marathon célbeérkezőjének nevezhetjük.”
A Hoyt örökség tovább él a Dick & Rick Hoyt Award révén, amelyet évente olyan személynek adnak át, aki az elfogadás, a türelem és a tolerancia révén megtestesíti a Team Hoyt szellemét.
Forrás: boston.com | cnn.com | teamhoyt.com | wikipedia.org