A sport önmagadról szól elsősorban, de csak abban az értelemben, ahogyan másokhoz és a világhoz kapcsolódsz. Nem lehet önző és magamutogató, mert akkor minden szépségét elveszíti, nem lesz harmónikus és nem lesz boldog sem.
Hatalmas örömöt adhat a győzelem dicsősége, édes is lehet ez a "megrészegült" mámor, de ha nem tudsz szívből örülni bármelyik pillanatnak (akármilyen helyen is érsz célba), akkor az öröm is múlandó. Ha magadhoz képest mindent megtettél, amit akartál, akkor éred el az igazi dicsőséget - ez pedig nem mások véleményétől függ, ezt Te érzed és tudod.
A terepsport, a terepfutás, az akadályfutás... minden terepen űzött sport megadja neked azt a lehetőséget, hogy magaddal és a természettel kerülj igazán összhangba. Ott nincsenek nézők, szájtáti bámészkodók, drukkerek, ellenségek... a természet, a világ és Te. Ha egy másik ember is ott van melletted a terepen, akkor sokkal inkább ő is a világ része, ő is hasonlóan éli meg a sportot. Bajtárs és nem ellenfél!
Ez nem jelenti azt, hogy a terepen nem jó és nem szükséges küzdeni, versenyezni! Csak más a lelkület, más a hozzáállás, más az elfogadás.
Legközelebb, ha kimész a terepre edzeni, próbáld meg így átélni az edzést! Ugyanezt versenyen is kipróbálhatod, de az sokkal nehezebb!
