5 dolog a térdekről, amit minden futónak, triatlonistának fontos tudni

(Ben Greenfield cikke - Labancz Emőke és Tóth Viktor fordítása)

Nemrég fejeztem be a brutális Vermont Spartan Beast-et a New England-beli Green Mountains-ben. Ezt a versenyt tartják az akadályversenyek Super Bowl-jának és a Spartan versenyek világbajnokságának, amelyben az akadályversenyek leges-legjobbjai vesznek rész a világ minden tájáról, hogy kesztyűt dobjanak egymás elé.

Ennek az edzéstípusnak a lényege, hogy néhány gyors iramú részt kisebb darabokra osztunk, hogy a sebességnövelést kisebb lépésekben tegyük meg. Ehhez az edzéshez tudnod kell hogy mi a maximális sebességed 400 méteren és mi a maximális sebességed 200 méteren.

Sokan keresnek meg a futással kapcsolatos technikai és edzés kérdésekkel. Ezekre válaszolok, gyakran az internetes fórumokban is részt veszek.

Már minden futással kapcsolatos téves elképzelést és butaságot hallottam, amit csak el lehet képzelni. Az a tapasztalatom, hogy azokat az edzéssel kapcsolatos mítoszokat a legnehezebb leküzdeni, amelyek olyan vélekedéseken alapulnak, amelyek logikusnak hangzanak amiatt, ahogy a futók az edzés során érzik magukat, de nincs fiziológiai alapjuk.

Vizsgáljunk meg hármat a legáltalánosabb edzési mítoszok közül, amelyekről a futók úgy hiszik, hogy igazak, de gyakran hátráltatják a regenerálódást, és sérüléshez vagy kiégéshez vezetnek. 

Az akadályfutás, kalandverseny és XTERRA tereptriatlon különlegessége talán abban rejlik, hogy nem lehet tökéletesen felkészülni rájuk. Mindent tegyünk meg, amit tudunk az edzéseken – és maradjunk rugalmasak mind a fizikai, mind a lelki megpróbáltatásokkal szemben, amelyekkel a rajt és cél között bárhol találkozhatunk.

Ezért nemcsak a fizikumunkat kell a legszélesebb tartományban edzeni, ellenállóvá tenni, hanem a technikai tudásunkat, a váratlan helyzetekre adott reakcióinkat és a szélsőséges körülmények közötti viselkedésünket is csiszolni kell.